\"Egyedül a sötét szobában…
Egyedül a csendes magányban...
Hatalmas fájdalmat érzel belül,
Mégis magadra hagytak, egyedül.
Halkan sirsz, és nézel a semmibe,
Nem kell semmi, csak egy kés ide…
Elveszíted őt, pedig szereted…
Már elbúcsúzni sem lehet.
Kérés nélkül vele mennél,
Ott (is) mindent megtennél.
A többiekre gondolsz most, akik maradnak…
Milyen fájdalmat okoznál, mondod magadnak.
Mégis kezedbe veszed a véres pengét,
Csuklódhoz szoritod, máris mennél…
Meleg véred gyorsan folyik a földre,
Csak nézed, nem érzel már többet.
Papád szavai hirtelen felcsengenek:
„Vigyázz magadra, légy boldog kérlek.”
Könnyek folynak szemedből,
Azt vallod, elég volt az egészből,
De gondolkozol szüntelen,
Nem tudod, küzdj-e ez ellen…
Kinézel az ablakon, át a messzeségbe,
Nem sokat látsz a hideg sötétségben.
Egy halvány csillag fénye beragyog,
Szivedbe új reményeket rakott.
Bekötöd a sebed, és várod a holnapot,
Mit a tegnap ajándékul meghagyott…\"

 

Nem tudom, mi történt akkor délután,
valami megtört a hosszú boldogság után.
Csak egy szó volt, tétova és halk,
S most is, mint sokszor már, szívebe mart.
Nem keresem a bajt,

ő talál engem meg
Nevetek bánatomon, másképp tényleg nem megy.
Megint egy szerelem, mi szalmaláng volt
A fiú szívében hamar el is lángolt.
Sajnos ez nekem nem ment könnyen sosem,
Sokat sírtam, mert csak játszadoztak velem.
De másképp lesz ezután!- fogadom meg újra,
Egy kis bánat miatt csak nem ugrok kútba!
Vele, vagy nélküle megy tovább az életem,
S hiszem, hogy újra megtalál a szerelem!

 

 

 

 

Brumi néz rám le a polcról, két szomorú szemével,
tudja, nemsokára ? is dobozba kerül, a többi tőled kapott emlékkel.
Nem ért, hogy lehet így , mikor egymást úgy szerettük,
de hiába, ez a szerelem csak átszállt felettünk.
Álmatlan éjjeleken még imádkoztam érted,
pedig tudtam: ennek már vége, s elmentél végleg.
Könnyes szemmel nézem Brumit, s ő szomorúan néz vissza rám,"Ne sírj, nem érdemli meg" ez van a szemében talán
Nézzük egymást csendben, míg elragad az álom,
S álmomban magam újra melletted találom.
Újraélem szerelmünk minden pillanatát,
s szakításunkat is, mikor úgy vágytam a halált.
Újra csak nézem Brumit, "Felejtsd el" szeme ezt mondja

S lassan elindulok felé, hogy rakjam be a dobozba...

  Mikor sírom mellett ott fogsz majd állni
S a másik világból nem tudsz visszahozni
Én majd fentről nézek rád le,
Suttogom halkan, szeretlek téged!
Szellő szárnyán száll hozzád szavam,
Arcodon egy igaz könnycsepp szalad.
Bocsánatot akarsz kérni, de kés? már,
Értem jött már a kegyelmes halál...
Te voltál az életem egyetlen értelme,
Nélküled sötétség költözött a lelkembe.
Kiutat kerestem, s csak egyet találtam;
mélységes megnyugvást a csendes halálban...

 

 

Láttalak a multkor,

Mosolyogva néztél,

Éppen úgy, mint akkor,

Mikor megigéztél.

Vérpiros ajkaid

Mosolyogni kezdtek;

Olyan bájos voltál,

Mint mikor azt sugtad:

»Édesem, szeretlek!«

 

Láttalak a multkor,

Mosolyogva néztél,

Gyönyörű vagy most is,

De meg nem igéztél.

 

Vérpiros ajkaid

Mosolyogni kezdtek;

Olyan bájos voltál,

Mint mikor hazudtad

Ezt a szót: »Szeretlek!«

 

 

 

Csak egy álom volt...

Csak egy álom volt amit most leírok,

Szerelmemtől e sorokkal búcsúzok.

Mikor megismertelek, szívből szerettelek,

Boldog voltam hogy veled lehetek.

Eltelt pár hónap, és nem szűnt a szerelem,

Gondoltam azt, én veled, és te velem.

De jött egy szörnyű pillanat amit nem vártam,

Egy nagy csalódás amibe majdnem belehaltam.

Éreztem a szívembe azt a maró fájdalmat,

Azt hittem ennél rosszabbat az élet már nem adhat.

De igen, én mégis kibékültem veled,

De te újra és újra megtetted.

Magamba roskadva írom e sorokat,

És rájöttem csak álom volt ez a rossz gondolat!

 

 

 

Azért szeretlek,

aki vagy,

s nem azért,

akinek látszol

vagy tetteted magad.

 

Lelkedbe látok,

látom a varázsod,

tudom, hogy mikor játszol,

s szeretem,

amikor átlátszol.

 

Azért szeretlek,

aki vagy,

s nem azért,

mert szeretsz.

Mellettem nyugodtan

önmagad lehetsz.

 

 

 

válás perce oly nehéz,

A kézben nyugszik még a kéz,

A szembe olvad még a szem

Mint mindörökre, végtelen;

S a lélek már csak félig itt,

Félig követi útjait

S jobb része mégis ezalatt

A búcsúzónál itt marad.

 

A viszontlátás oly nehéz,

A kézben nyugszik már a kéz,

A szembe olvad már a szem,

Mint mindörökre, végtelen.

S a lélek mégis fél, remeg,

Hogy őt csak álom csalja meg

S nem mer örülni igazán,

Hogy fel ne ébredjen talán...

 

 

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

 

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

 

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

 

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

 

 

 

Szeretlek!

Hozzád akarok tartozni,

Tudj végre bírtokolni.

Érezd végre, mi tiéd

És ne hagyd el semmiért.

 

Fogadd el, hogy szeretlek,

Csak erre az egyre kérlek!

Látsd, megváltoztattál

És te is változtál!

 

Egymáson csiszoltunk,

Ezért is vagyunk.

Szerelmünk éltet minket,

Míg bent a tűz éget.

 

 

 

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

 

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

 

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

 

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

        Ady Endre

 

 

 

Egy lány aki szerelmes volt beléd,

Egy lány aki mindig ment eléd,

Egy lány aki mindennap téged várt,

Egy lány aki mindennap álmába téged lát.

S egy lány aki téged annyira szeretett,

Hogy megölte magát, mert annyit szenvedett.

 

 

Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom, szeretni.

 

 

Semmi sem tart örökké...Egyszer mindennek vége lesz, de egy valamit sohasem fogok elfelejteni ....és az pedig a te neved!

Oldal: Versek...
"Ne szórakozásból szeress..szeress egy okból az ok legyen a szerelem!<3" - © 2008 - 2026 - tortenetek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat